Havonta kétszer kerül megrendezésre, ami változás, az a helyszín, mert az iskola épületéből, a felújítási munkálatok befejezéséig az I.L.M.K.-ba, a Silver café helyére költöztünk.
November 12-én a szokásos „teázás” mellett, annyiban volt más ez az alkalom, hogy a mi diákönkormányzatos vezetőnk, diákjaink és az iskola vezetői meghívták tagiskoláink, Paszab, Beszterec és Gégény diákönkormányzatának felnőtt és gyermek vezetőit.
A délután a vendégek várásával, majd érkezésük után, köszöntésükkel kezdődött. Köszöntőt mondott Németh Enikő, iskolánk 8.e osztályos tanulója, a diákönkormányzat diákelnöke, Szabó Lászlóné, iskolánk igazgatónője és Deák Mária, a diákönkormányzat felnőtt vezetője. Intézményünk diákjai, Németh Enikő és Farkas Zsolt énekes produkcióval köszöntötte vendégeinket, majd kötetlen beszélgetésre került sor.
A találkozón bemutatkozott mindhárom iskola 1-1 diákja, elmondták honnan érkeztek és ismertették éves programjaikat.
Ezután közös karaokézásra került sor, ami alatt beszélgettünk, teáztunk és fogyasztottunk ínycsiklandozó ételeket stb., amiket a DÖK.-ös diákok szolgáltak fel számunkra. Szervezőink tervei között szerepel, hogy megismerjük egymás szokásait, programjait.
December 17.-én került sor a következő rendezvényre.
A gyerekek és Deák Mária tanárnő karácsonyi díszbe öltöztették a helyszínt, ahol a délután folyamán közösen énekeltünk karácsonyi dalokat, amit az iskolában énekórákon mindenki megtanult. Közben a meghittség és a szeretet érzése járta át a szívünket.
Úgy érzem elértük célunkat, beloptuk a karácsonyi hangulatot minden gyermek és felnőtt lelkébe.
Kiss Tímea.
|