Az ENSZ 2010-et a Biodiverzitás évének nyilvánította, éppen ezért a Bayer és a UNEP a Nemzetközi Gyermek Rajzpályázattal is szeretné kiemelni a téma fontosságát.
A világ minden országából szeretettel várják a pályázatokat, melyeken a gyermekek rajzaikkal fejezik ki gondolataikat a Föld természeti gazdagságát illetően. Mivel a növény-és állatvilág sokszínűségét veszély fenyegeti, a megóvásához szükséges lépések átgondolása esszenciális fontosságú.
A korhatár mellett (2010. június 5-éig 6-14 életévét betöltött gyermekek nevezhetnek) egy másik fontos kritérium, hogy a benyújtott rajz mindenképpen kifejezetten erre a pályázatra készüljön, és más rajzpályázatra ne nyújtsák be. A rajz hátoldalán olvashatóan szerepelnie kell a következőknek: gyermek vezetékneve és keresztneve, életkora (év, hónap, nap), lakcíme, telefonszáma és e-mail címe is, amennyiben lehetőség van rá. A használt rajzeszközre vonatkozóan nincsenek korlátozások; a gyermekek bátran használhatnak vízfestéket, színes ceruzákat vagy akár zsírkrétát is. A rajzokat A4-es (21 x 29,7 cm) vagy A3-as (29.7 x 42 cm) formában lehet beadni.
A rajzok nem ábrázolhatnak konkrét személyt, intézményt és nem szerepelhetnek rajta márkanevek, feliratok vagy leírás. Egy pályázónak lehetősége van akár több pályázatot is benyújtani.
A pályamunkákat a UNEP európai regionális központjába kell benyújtani:
United Nations Environment Programme (UNEP)
Regional Office for Europe
International Environment House
11-13 Chemin des Anémones
1219 Châtelaine-Genf
Switzerland
Idén is, akárcsak a korábbi években, a nyertesek részt vehetnek a UNEP és a Bayer által minden évben megrendezett nemzetközi környezetvédelmi gyermek-konferencián, ezen kívül értékes pénznyereményekkel is jutalmazzuk őket!
Díjak:
Nemzetközi nyertesek:
1. díj:
2 000 USA dollár, illetve a Tunza Nemzetközi Gyermek Konferenciára utazás biztosítása a nyertes és kísérője számára. A nyertes emellett egy oklevelet is kap.
2. díj:
1 000 USA dollár, illetve a Tunza Nemzetközi Gyermek Konferenciára utazás biztosítása a nyertes és kísérője számára. A nyertes emellett egy oklevelet is kap.
3. díj:
5 nyertes – Diploma minden nyertes számára (nem pénzjutalom)
4. díj:
10 nyertes – Diploma minden nyertes számára (nem pénzjutalom)
5. díj:
45 nyertes – Diploma minden nyertes számára (nem pénzjutalom)
Regionális nyertesek:
Minden régióban egy nyertest hirdetünk. Régiók: Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika és a Karib térség, Nyugat-Ázsia illetve Ázsia/Csendes-óceán térsége.
Díj: 1 000 USA dollár, illetve a Tunza Nemzetközi Gyermek Konferenciára utazás biztosítása a nyertes és kísérője számára. A nyertes emellett egy oklevelet is kap.
Eredményhirdetés:
A regió nyertesek névsorát 2010. április 30-án teszik közzé, majd a Tunza Nemzetközi Gyermek Konferencián hirdetik ki a nemzetközi nyerteseket. Ennek időpontját és helyszínét a későbbiekben pontosítjuk.
Akárcsak a korábbi években, a legjobban sikerült rajzokból összeállított válogatás a világ több különböző országában is megtekinthető lesz kiállítás formájában.
Emellett a jelenlegi kiállítás anyagát bemutatják az ENSZ idei Klímakonferenciáján Koppenhágában (Dánia) is.
További információ és részvételi feltételek:
www.bayerhungaria.hu/gyermekrajzpalyazat
www.unep.org/tunza/children
www.unep.bayer.com
A pályázatok beadásával a pályázók átruházzák a rajzok felhasználási jogait a pályázat szervezőire. A rajzokat a szervezők nem küldik vissza és a továbbiakban a következő környezetvédelemmel kapcsolatos anyagokon, eseményeken fogják felhasználni: kiállítások, weboldal, plakátok, publikációk és egyéb környezetvédelmemmel kapcsolatos aktivitások gyermekek számára.
(Forrás: Sulinet)
|