Keresés a honlapon

A LUCA PROJEKT ÉRTÉKELÉSE

A Luca napjához kötődő hagyományok című projekt a napközis gyerekek részvételével 2009 decemberében valósult meg.
A tervezett időpontban, december 7-én indult projektünk, de zárása betegségek miatt sajnos januárra csúszott.

Közel 100 gyerek vett részt benne. Fő célunk a karácsonyi ünnepkör kevésbé ismert (Luca napjához kötődő) hagyományainak megismertetése volt. Már a tevékenységsor elején észrevettük, hogy a téma az újdonság varázsával hat. Mind a gyerekek, mind a szülők lelkesen érdeklődtek. A tanulók örömmel várták a kijelölt napokat, hiszen a hagyományokat, szokásokat a maguk idejében végeztük. Például a lucázást december 12-én. Ehhez különböző verses köszöntőket és dalt tanultunk, valamint begyakoroltuk a menetét, szituációját. Hasonló lelkesedéssel készültek diákjaink a Luca napi műsorra, amit az Idősek Otthonában adtunk elő. Az idősek boldogan, izgatottan várták a gyerekeket. Műsorunk a vártnál is nagyobb örömöt szerzett nekik, hisz a történet a régi idők fonójában játszódott, és bizonyára sok szép emléket ébresztett bennük. A Luca nap jelentéséről, tartalmáról és babonáiról gyűjtőmunkával szereztek sok ismeretet a tanulók. Számtalan érdekességet találtak. Izgalmas tevékenység volt számukra a Luca szék elkészítése. A Luca nap legismertebb jelképéhez fűződő babonákat hamar megtanulták, s ezzel egyre jobban érdekelte őket a régi hiedelemvilág. Ugyanezt az érzést táplálta a Luca kalendárium készítése, melyet a régiek a következő év időjárásának megjóslására használtak. Érdekes, új tapasztalat volt ez számukra.
Az új ismeretek mellett nagyszerű alkalom volt a projekt a közösségkovácsolásra. A csoportok a tevékenységek alatt találkoztak, közösen munkálkodtak, barátkoztak.
Összegezve Luca – projektünk érdekes újdonság volt a diákok, a szülők és a nevelők számára is. Céljainkat megvalósítottuk, a projekt sikeresen zárult.



További hírek
AUGUSZTUS–SZEPTEMBER HAVI PROGRAM
TANKÖNYVOSZTÁS
TÁBOROZTUNK!
IBRÁNYI ÚSZÓSIKEREK
SZIGLIGETI TÁBOR
CSILLAG SZÜLETIK 2.
A 2009/2010 TANÉV RISZ VERSENYEINEK ÖSSZESÍTÉSE
RAJZPÁLYAZATI FELHÍVÁS
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK!
MIRE FELNÖVÖK
JÚNIUSI PROGRAM
VÁROSI GYERMEKNAP
AVON GYERMEKBOLYGÓ
CSILLAG SZÜLETIK
GYEMEKNAPI TINI TEÁZÓ
ARANYAT ÉRT IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKARUNK!
AJÁNDÉK SPORTMEZ
ZENEVARÁZS
TEHETSÉGGONDOZÁS
CSILLAG SZÜLETIK 2.
AVON GYEREKBOLYGÓ!
"DELIKÁT 8"
"MIRE FELNÖVÖK"
ZONGORISTÁK, AKIKRE BÜSZKÉK LEHETÜNK!
BUDAPESTRE KIRÁNDULTUNK
KÉZILABDA EREDMÉNYEK
EZÜSTBEN RAGYOGNAK A SZÍNJÁTSZÓK
NAGYKÖRZETI DÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ IBRÁNY 2010.05.13.
IV. KORCSOPORT ATLÉTIKA VERSENYEREDMÉNYEK
III. KORCSOPORT 2. FORDULÓ FIÚ LABDARÚGÁS 2010. 05. 10.
II. KORCSOPORTOS FIÚ LABDARÚGÁS NAGYKÖRZETI DÖNTŐ 2010. MÁJUS 03.
II. KORCSOPORTOS FIÚ ATLÉTIKA NAGYKÖRZETI DÖNTŐ 2010. ÁPRILIS 28.
MÁJUSI PROGRAM
A RISZ RAJZVERSENY ÉS A RISZ ANGOL VERSENY EREDMÉNYEI
JUTALOMTORTA
II. KORCSOPORTOS FIÚ LABDARÚGÁS 2010. ÁPRILIS 21. 14.00 2. FORDULÓ
VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010
TAVASZI ZSIBONGÁS
A TAVASZI PEDAGÓGIAI NAPOK PROGRAMJA
A KÖLTÉSZET NAPJA
ÁPRILISI PROGRAM
HÚSVÉTI HAGYOMÁNYOK
MŰVÉSZETI KAVALKÁD
ÚJ TANÍTÁSI REND!
FECSKE RAJZPÁLYÁZAT
ELINDULT AZ EURÓPAI TAVASZ 2010
ELKÉSZÜLT AZ ÚJ ÉPÜLETSZÁRNY
A VÍZ VILÁGNAPJA
MŰVÉSZETEK TALÁLKOZÁSA
17. ORSZÁGOS DIÁKFILMSZEMLE
MÁRCIUSI PROGRAM
ESÉLY A TANULÁSRA
FARSANG 2010
TERE-FERE A TANULÁSRÓL
FEBRUÁR 19-IG LEHET KÖZÉPISKOLÁT VÁLASZTANI
FARSANG KUPA 2010. FEBRUÁR 13. SZOMBAT
HON- ÉS NÉPISMERETI VETÉLKEDŐ
ADÓ 1% FELAJÁNLÁS
RISZ VERSENYEK
ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010
FEBRUÁRI PROGRAM
SULIHÍREK
A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN
ÚJÉVI KONCERT
TANUSZODAI SZÜLETÉSNAP
19. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI GYERMEK RAJZPÁLYÁZAT - TÉMA: A FÖLD ÉLŐVILÁGÁNAK SOKSZÍNŰSÉGE
JANUÁRI PROGRAM
SZILVESZTERI BABONÁINK
KARÁCSONY ÜNNEPE
TINI TEÁZÓ
SPORTELISMERÉS
KIA KIDS RAJZVERSENY
ERŐSZAKMENTES, EGÉSZSÉGTUDATOS ISKOLA
MESEMONDÓ VERSENY
SZAVALÓVERSENY
MIKULÁS KUPA ÉS II. KARÁCSONY KUPA
TEHETSÉGGONDOZÁS
MIKULÁSVÁRÓ MŰSOR AZ ILMK-BAN
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
VERSENYNAPTÁR
DECEMBERI PROGRAM
MIKULÁS-VÁRÓ
NYÍLT NAP AZ ISKOLÁBAN
SZAVALÓVERSENY GÁVAVENCSELLŐN
ÚSZÓVERSENY
KIRÁNDULÁS AZ ŐSZI ERDŐBE
TORTA AZ EZÜSTÉRT
SZMK ELNÖKSÉGI ÜLÉS
DIÁKOLIMPIA II-III. KORCSOPORT FIÚ LABDARÚGÁS 1. FORDULÓ
NOVEMBERI PROGRAM
ÚSZÓVERSENY
NAGYKÖRZETI EGYÉNI ATLÉTIKAI VERSENY III-IV. KORCSOPORT NYÍRBOGDÁNY 2009. OKTÓBER 01.
AJÁNLÁS
ISKOLAI KÖRKÉP
OKTÓBER HAVI PROGRAM
SZEPTEMBERI KÖRKÉP
CSENGETÉSI REND
TÉRÍTÉSI DÍJAK
ÚJ TANÉV - ÚJ TANREND
ALAKULÓ ÉRTEKEZLET
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
VAKÁCIÓ!!!
KIRÁNDULÁSOK - DIÁKSZEMMEL
ZÁRÓ TINI TEÁZÓ 2009. MÁJUS 21. 16 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG
ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK
DIÁKOLIMPIAI EREDMÉNYEINK A 2008/2009-ES TANÉVBEN
KIRÁNDULTUNK
MÁJUSI PROGRAM
NYÍLT TANÍTÁSI NAPOK A MŰVÉSZETI TAGOZATOKON 2009.MÁJUS 4-8-ig
MILYEN MA SZÜLŐNEK LENNI?
NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK LÁTOGATTAK ÁPRILIS 17-ÉN, 18-ÁN AZ ISKOLÁBA
KÖLTÉSZET NAPJA
"ÁKOM, BÁKOM, BERKENYE" CÍMŰ PROJEKT
ÁPRILIS HAVI PROGRAM
MŰVÉSZETI KAVALKÁD 2009
RISZ FIZIKA VERSENY EREDMÉNYEI
AKADÁLYVERSENY 1848/1849
KÉZILABDÁS SIKEREK
MÁRCIUSI PROGRAM
ILLEM ÉS JÓ MODOR CÍMŰ VETÉLKEDŐ
TINI-TEÁZÓ
VALENTIN-NAP FEBRUÁR 14.
MIKULÁS KUPA
PÁLYAVÁLASZTÁS
FARSANG KUPA
SZÍNHÁZ
FARSANGI HÉT AZ ISKOLÁBAN
ÍGY INDULT AZ ESZTENDŐ AZ ÓVODÁKBAN
TINI-TEÁZÓ
JANUÁR HAVI PROGRAM
KONFERENCIA ISKOLÁNKBAN
MIKULÁS TOMBOLA
DECEMBERI PROGRAM
OVIHÍREK
PAPÍRGYŰJTÉS
MIKULÁS TOMBOLA
Köszönet a támogatásért!
A zene világnapja – iskolánkban
Szülői Munkaközösség
Alapfokú művészetoktatás az Árpád Fejedelem Általános Iskolában
AJÁNLÁS
SZEPTEMBERI-OKTÓBERI PROGRAM
TÁBOROZTUNK!
MÁJUSI-JÚNIUSI PROGRAM
ÁPRILISI PROGRAM
MÁRCIUSI PROGRAM
FEBRUÁRI PROGRAM
IRODALMI VETÉLKEDŐ
JANUÁRI PROGRAM
Kistérségi szakmai nap a kompetencia alapú oktatásról
DECEMBERI PROGRAM
NOVEMBERI PROGRAM
OKTÓBERI PROGRAM
VENDÉGVÁRÁS
BECSENGETTEK!
MÁJUS - JÚNIUS HAVI PROGRAM
ÁPRILISI PROGRAM
MÁRCIUSI PROGRAM
FEBRUÁRI PROGRAM
JANUÁRI PROGRAM
INTEGRÁCIÓS DOKUMENTUMOK
DECEMBER HAVI PROGRAM
NOVEMBER HAVI PROGRAM
KIRÁNDULÁS FÜZÉRRE
OKTÓBERI PROGRAM
AUGUSZTUS – SZEPTEMBER HAVI PROGRAM
JÚNIUS HAVI PROGRAM
MÁJUS HAVI PROGRAM
MODERNTÁNCOSAINK SIKERE
TÁJÉKOZTATÓ FÜZET A TANULÓK SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSÉHEZ
FOGALMAZÁSPÁLYÁZAT 2006
MŰVÉSZETI KAVALKÁD
SULI INFO SZÜLŐKNEK
RAJZPÁLYÁZAT
ÁTADTÁK AZ INFORMATIKAI KÖZPONT ÉPÜLETÉT
SZLOVÁKIÁBAN JÁRTUNK
BUDAPESTI KIRÁNDULÁS


 

ÁRPÁD ÚTI ÓVODA ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA
2010.09.04. 16:00

Helyszín: Árpád u. 58.
Ideje: szeptember 04. szombat - 16:00


Minden jog fenntartva! 2004. Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola
Új Magyarország Fejlesztési Terv A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
www.nfu.hu www.vati.hu

Tovább a projekt adatlapjára>>