Keresés a honlapon

FEBRUÁR 19-IG LEHET KÖZÉPISKOLÁT VÁLASZTANI

Az általános iskolásoknak legkésőbb február 19. péntekig kell leadniuk középiskolai jelentkezési lapjaikat. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy több iskolát és tanulmányi területet jelöljenek meg a középiskolába jelentkezők.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének tanácsai a lapok kitöltéséhez

1. Ne egy iskolát jelöljenek meg a tanulói adatlapon, hanem hármat-négyet, de akár ötöt-tízet is, és egy iskolán belül több tanulmányi területet is (speciális osztályt vagy fél-osztályt).
Ez azért fontos, mert a felvételi eljárás során rájöhetnek arra, hogy az áhított iskola nem is olyan jó amilyennek képzelték, vagy oda nem is vennék fel a jelentkezőt.

2. Március 18-19. között módosíthatják elképzelésüket az általános iskolában, hogy melyik középfokú iskolát, vagy az iskolán belül melyik tanulmányi területet választanák inkább. Tudni kell, hogy csak azok között az iskolák, illetve tanulmányi területek között választhatnak, amit már beírtak a tanulói adatlapra. Figyelem! Csak a beírt sorrendet változtathatják meg, újabb iskolát nem írhatnak be!

Mire kell figyelni, mielőtt választanak a felvételt hirdető középiskolák között

1. Ne válasszanak olyan iskolát, amelyik nem szívesen fogadja gyermeküket, vagy a követelmények meghaladják gyermekük képességeit.

2. Ne válasszanak olyan iskolát, amelyik szeptember elsején letesz egy csekket a padra önkéntes alapítványi befizetésre.

3. Nézzék meg, hogy az iskola önkormányzati, egyházi, alapítványi, vagy magániskola, sokan csak a beiratkozásnál jönnek rá, hogy milyen iskolát választottak.

4. Nézzék meg az iskola házirendjét, mennyire védi a tanulók jogait, és tartalmaznak-e olyan jogszabálysértő előírásokat, amelyeket ráerőltethetnek a gyermekekre.

5. Ne féljenek, hogy gyermeküket az első fordulóban nem veszik fel sehová, mert május 3-tól augusztus 31-ig bármelyik iskolába jelentkezhetnek, ahol van üres férőhely.

További információk az MSZOE honlapján (www.mszoe.hu) olvashatók.

(Forrás: Sulinet)



További hírek
AUGUSZTUS–SZEPTEMBER HAVI PROGRAM
TANKÖNYVOSZTÁS
TÁBOROZTUNK!
IBRÁNYI ÚSZÓSIKEREK
SZIGLIGETI TÁBOR
CSILLAG SZÜLETIK 2.
A 2009/2010 TANÉV RISZ VERSENYEINEK ÖSSZESÍTÉSE
RAJZPÁLYAZATI FELHÍVÁS
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK!
MIRE FELNÖVÖK
JÚNIUSI PROGRAM
VÁROSI GYERMEKNAP
AVON GYERMEKBOLYGÓ
CSILLAG SZÜLETIK
GYEMEKNAPI TINI TEÁZÓ
ARANYAT ÉRT IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKARUNK!
AJÁNDÉK SPORTMEZ
ZENEVARÁZS
TEHETSÉGGONDOZÁS
CSILLAG SZÜLETIK 2.
AVON GYEREKBOLYGÓ!
"DELIKÁT 8"
"MIRE FELNÖVÖK"
ZONGORISTÁK, AKIKRE BÜSZKÉK LEHETÜNK!
BUDAPESTRE KIRÁNDULTUNK
KÉZILABDA EREDMÉNYEK
EZÜSTBEN RAGYOGNAK A SZÍNJÁTSZÓK
NAGYKÖRZETI DÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ IBRÁNY 2010.05.13.
IV. KORCSOPORT ATLÉTIKA VERSENYEREDMÉNYEK
III. KORCSOPORT 2. FORDULÓ FIÚ LABDARÚGÁS 2010. 05. 10.
II. KORCSOPORTOS FIÚ LABDARÚGÁS NAGYKÖRZETI DÖNTŐ 2010. MÁJUS 03.
II. KORCSOPORTOS FIÚ ATLÉTIKA NAGYKÖRZETI DÖNTŐ 2010. ÁPRILIS 28.
MÁJUSI PROGRAM
A RISZ RAJZVERSENY ÉS A RISZ ANGOL VERSENY EREDMÉNYEI
JUTALOMTORTA
II. KORCSOPORTOS FIÚ LABDARÚGÁS 2010. ÁPRILIS 21. 14.00 2. FORDULÓ
VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010
TAVASZI ZSIBONGÁS
A TAVASZI PEDAGÓGIAI NAPOK PROGRAMJA
A KÖLTÉSZET NAPJA
ÁPRILISI PROGRAM
HÚSVÉTI HAGYOMÁNYOK
MŰVÉSZETI KAVALKÁD
ÚJ TANÍTÁSI REND!
FECSKE RAJZPÁLYÁZAT
ELINDULT AZ EURÓPAI TAVASZ 2010
ELKÉSZÜLT AZ ÚJ ÉPÜLETSZÁRNY
A VÍZ VILÁGNAPJA
MŰVÉSZETEK TALÁLKOZÁSA
17. ORSZÁGOS DIÁKFILMSZEMLE
MÁRCIUSI PROGRAM
ESÉLY A TANULÁSRA
FARSANG 2010
TERE-FERE A TANULÁSRÓL
FARSANG KUPA 2010. FEBRUÁR 13. SZOMBAT
HON- ÉS NÉPISMERETI VETÉLKEDŐ
ADÓ 1% FELAJÁNLÁS
RISZ VERSENYEK
ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010
FEBRUÁRI PROGRAM
SULIHÍREK
A LUCA PROJEKT ÉRTÉKELÉSE
A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN
ÚJÉVI KONCERT
TANUSZODAI SZÜLETÉSNAP
19. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI GYERMEK RAJZPÁLYÁZAT - TÉMA: A FÖLD ÉLŐVILÁGÁNAK SOKSZÍNŰSÉGE
JANUÁRI PROGRAM
SZILVESZTERI BABONÁINK
KARÁCSONY ÜNNEPE
TINI TEÁZÓ
SPORTELISMERÉS
KIA KIDS RAJZVERSENY
ERŐSZAKMENTES, EGÉSZSÉGTUDATOS ISKOLA
MESEMONDÓ VERSENY
SZAVALÓVERSENY
MIKULÁS KUPA ÉS II. KARÁCSONY KUPA
TEHETSÉGGONDOZÁS
MIKULÁSVÁRÓ MŰSOR AZ ILMK-BAN
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
VERSENYNAPTÁR
DECEMBERI PROGRAM
MIKULÁS-VÁRÓ
NYÍLT NAP AZ ISKOLÁBAN
SZAVALÓVERSENY GÁVAVENCSELLŐN
ÚSZÓVERSENY
KIRÁNDULÁS AZ ŐSZI ERDŐBE
TORTA AZ EZÜSTÉRT
SZMK ELNÖKSÉGI ÜLÉS
DIÁKOLIMPIA II-III. KORCSOPORT FIÚ LABDARÚGÁS 1. FORDULÓ
NOVEMBERI PROGRAM
ÚSZÓVERSENY
NAGYKÖRZETI EGYÉNI ATLÉTIKAI VERSENY III-IV. KORCSOPORT NYÍRBOGDÁNY 2009. OKTÓBER 01.
AJÁNLÁS
ISKOLAI KÖRKÉP
OKTÓBER HAVI PROGRAM
SZEPTEMBERI KÖRKÉP
CSENGETÉSI REND
TÉRÍTÉSI DÍJAK
ÚJ TANÉV - ÚJ TANREND
ALAKULÓ ÉRTEKEZLET
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
VAKÁCIÓ!!!
KIRÁNDULÁSOK - DIÁKSZEMMEL
ZÁRÓ TINI TEÁZÓ 2009. MÁJUS 21. 16 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG
ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK
DIÁKOLIMPIAI EREDMÉNYEINK A 2008/2009-ES TANÉVBEN
KIRÁNDULTUNK
MÁJUSI PROGRAM
NYÍLT TANÍTÁSI NAPOK A MŰVÉSZETI TAGOZATOKON 2009.MÁJUS 4-8-ig
MILYEN MA SZÜLŐNEK LENNI?
NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK LÁTOGATTAK ÁPRILIS 17-ÉN, 18-ÁN AZ ISKOLÁBA
KÖLTÉSZET NAPJA
"ÁKOM, BÁKOM, BERKENYE" CÍMŰ PROJEKT
ÁPRILIS HAVI PROGRAM
MŰVÉSZETI KAVALKÁD 2009
RISZ FIZIKA VERSENY EREDMÉNYEI
AKADÁLYVERSENY 1848/1849
KÉZILABDÁS SIKEREK
MÁRCIUSI PROGRAM
ILLEM ÉS JÓ MODOR CÍMŰ VETÉLKEDŐ
TINI-TEÁZÓ
VALENTIN-NAP FEBRUÁR 14.
MIKULÁS KUPA
PÁLYAVÁLASZTÁS
FARSANG KUPA
SZÍNHÁZ
FARSANGI HÉT AZ ISKOLÁBAN
ÍGY INDULT AZ ESZTENDŐ AZ ÓVODÁKBAN
TINI-TEÁZÓ
JANUÁR HAVI PROGRAM
KONFERENCIA ISKOLÁNKBAN
MIKULÁS TOMBOLA
DECEMBERI PROGRAM
OVIHÍREK
PAPÍRGYŰJTÉS
MIKULÁS TOMBOLA
Köszönet a támogatásért!
A zene világnapja – iskolánkban
Szülői Munkaközösség
Alapfokú művészetoktatás az Árpád Fejedelem Általános Iskolában
AJÁNLÁS
SZEPTEMBERI-OKTÓBERI PROGRAM
TÁBOROZTUNK!
MÁJUSI-JÚNIUSI PROGRAM
ÁPRILISI PROGRAM
MÁRCIUSI PROGRAM
FEBRUÁRI PROGRAM
IRODALMI VETÉLKEDŐ
JANUÁRI PROGRAM
Kistérségi szakmai nap a kompetencia alapú oktatásról
DECEMBERI PROGRAM
NOVEMBERI PROGRAM
OKTÓBERI PROGRAM
VENDÉGVÁRÁS
BECSENGETTEK!
MÁJUS - JÚNIUS HAVI PROGRAM
ÁPRILISI PROGRAM
MÁRCIUSI PROGRAM
FEBRUÁRI PROGRAM
JANUÁRI PROGRAM
INTEGRÁCIÓS DOKUMENTUMOK
DECEMBER HAVI PROGRAM
NOVEMBER HAVI PROGRAM
KIRÁNDULÁS FÜZÉRRE
OKTÓBERI PROGRAM
AUGUSZTUS – SZEPTEMBER HAVI PROGRAM
JÚNIUS HAVI PROGRAM
MÁJUS HAVI PROGRAM
MODERNTÁNCOSAINK SIKERE
TÁJÉKOZTATÓ FÜZET A TANULÓK SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSÉHEZ
FOGALMAZÁSPÁLYÁZAT 2006
MŰVÉSZETI KAVALKÁD
SULI INFO SZÜLŐKNEK
RAJZPÁLYÁZAT
ÁTADTÁK AZ INFORMATIKAI KÖZPONT ÉPÜLETÉT
SZLOVÁKIÁBAN JÁRTUNK
BUDAPESTI KIRÁNDULÁS


 

ÁRPÁD ÚTI ÓVODA ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA
2010.09.04. 16:00

Helyszín: Árpád u. 58.
Ideje: szeptember 04. szombat - 16:00


Minden jog fenntartva! 2004. Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola
Új Magyarország Fejlesztési Terv A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
www.nfu.hu www.vati.hu

Tovább a projekt adatlapjára>>