Serényen terítettek, készítették a finom szendvicseket, adagolták a gyümölcssalátát. A szépen megterített asztaloknál iskolánk SZMK-vezetői foglaltak helyet.
A DÖK gyermekvezetői (Német Enikő, Report Patrícia) köszöntői után az évfolyamok diák képviselői mutatták be az adott évfolyam első félévben végzett tanulmányi munkáját – diákszemmel.
Kovács Ferenc (5. évf.), Baraksó Kinga (6. évf.), Szilágyi Fruzsina (7. évf.) Mátyás Kitti (8. évf.) évfolyam koordinátorai adtak helyzetképet az osztályok első féléves tanulmányi munkájáról.
Számba vették sikereiket, az elért eredményeket és szóltak nehézségeikről, problémáikról is. Az elhangzottakra reagáltak a jelen lévő szülők, az iskolavezetés.
Jó hangulatú beszélgetés, tere-fere zajlott szülő-gyerek-pedagógus között ezen a délutánon a tanulásról.
(A rendezvényről készült képek megtekinthetők a Fotóalbumban!)
|