|
TANKÖNYVOSZTÁS
Iskolánk tanulói az alábbi napokon vehetik át tankönyveiket:
augusztus 24. (kedd) 8-12 óráig,
augusztus 25. (szerda) 13-16 óráig,
augusztus 26. (csütörtök) 8-12 óráig,
augusztus 27. (péntek) 8-12 óráig.
Helye: alsós épület udvar felé néző tanterme
Bejárat: Lehel úti kapu |
TÁBOROZTUNK!
Ezen a nyáron szinte minden hétre jutott egy-egy tábor, így a gyermekek érdeklődési körétől, illetve vérmérsékletétől függően válogathattak a lehetőségek közül. Augusztus 2-6. között a református hittanos gyerekek Berekfürdőn táboroztak. |
IBRÁNYI ÚSZÓSIKEREK
Július elején Fehérgyarmaton, a megyei "B" kategóriás úszóversenyen vett részt az általános iskolás diákokból álló úszóválogatott, melynek tagjai kitűnő eredményeket értek el. |
SZIGLIGETI TÁBOR
Felkerültek a honlapunkra a szigligeti tábor képei! A közel száz kép megtekinthető a Fotóalbumban.
(A megjelenítéshez Adobe Flash Player szükséges, mely letölthető ITT.) |
CSILLAG SZÜLETIK 2.
Idén az Ibrányi László Művelődési Központban rendezték a helyi Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola Csillag születik 2. elnevezésű tehetségkutató versenyének döntőjét 2010. június 4-én. |
RAJZPÁLYAZATI FELHÍVÁS
A Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás rajzpályázatot hirdet az Árpád Fejedelem Általános Iskola ibrányi intézményeibe járó iskolás és óvodás gyermekek számára "Én hogyan óvom a környezetemet?" címmel.
|
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK!
Hagyományainkhoz híven a 2009/2010-es tanévben is ünnepélyes keretek között köszöntöttük azokat a diákokat és pedagógusokat, akik versenyeredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét. Ők az ILMK színháztermében június 9-én megtartott Fogadáson vehették át ajándékaikat.
(A díjazottakról gyerekekről készült kép megtekinthető ITT!) |
MIRE FELNÖVÖK
Ezzel a címmel írt ki pályázatot a Városépítők Köre Egyesület, Román István országgyűlési képviselő jóvoltából az 5.-8. évfolyamos diákok számára. 2010. június 3-án hirdettünk eredményt az iskolai könyvtárban.
|
JÚNIUSI PROGRAM
Év végi programjaink közül kiemelkedik a Fogadás, ahol a versenyek
győzteseit és tanáraikat ünnepeljük. A nyolcadikosok szóbeli záróvizsgáját
követően elérkezik a ballagás ideje, s június 17-én bizonyítványosztással
zárul a 2009/2010-es tanév. Addigra minden táblára felkerül a varázsszó:
VAKÁCIÓ!
|
VÁROSI GYERMEKNAP
9:00-tól 12:00-ig: Úszóverseny az Uszodában
13:00-tól 18:00-ig Rendezvény az I.L.M.K. udvarában
|
AVON GYERMEKBOLYGÓ
Információink szerint az első két forduló (6-7 kampány) után Ibrány város az adott kategóriában az 1. helyen áll. |
CSILLAG SZÜLETIK
2010. május 26-án került sor a Csillag születik c. helyi tehetségkutató versenyre. A sok-sok fellépőt 5 tagú zsűri értékelte: Trencsényi Tímea, Kormány Judit, Vágóné Lippai Marianna, Szanyiné Kántor Tünde, Sinku Miklós.
A több, mint 2 órás műsor alatt nehéz dolguk volt, sok színvonalas produkciót láthattunk.
|
Hírek archívuma
|
| ...:::Info:::... |
Minden jog fenntartva! 2004. Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola Ibrány
A honlappal kapcsolatos bármiféle probléma esetén kérjük
lépjen kapcsolatba a webmesterrel:
Levél a webmesternek
|
| |
| Készült az Országos Oktatási Integrációs Hálózat támogatásával. |
|
|
|
|
|
|