Keresés a honlapon


 

ISKOLAKEZDÉSI INFORMÁCIÓK

Kedves Szülők, Gyerekek!
Megkezdődött a 2010/2011-es tanév, s mi összegyűjtöttük az iskolakezdéssel kapcsolatos legfontosabb információkat.

AUGUSZTUS–SZEPTEMBER HAVI PROGRAM

Hamarosan megkezdődik a 2010/2011-es tanév. Az ünnepélyes tanévnyitó 1-én, szerdán 8 órakor lesz.

TANKÖNYVOSZTÁS

Iskolánk tanulói az alábbi napokon vehetik át tankönyveiket:

augusztus 24. (kedd) 8-12 óráig,
augusztus 25. (szerda) 13-16 óráig,
augusztus 26. (csütörtök) 8-12 óráig,
augusztus 27. (péntek) 8-12 óráig.

Helye: alsós épület udvar felé néző tanterme
Bejárat: Lehel úti kapu

TÁBOROZTUNK!

Ezen a nyáron szinte minden hétre jutott egy-egy tábor, így a gyermekek érdeklődési körétől, illetve vérmérsékletétől függően válogathattak a lehetőségek közül. Augusztus 2-6. között a református hittanos gyerekek Berekfürdőn táboroztak.

KÉZMŰVES TÁBOR

Július 19-23 között várta a kis művészpalántákat a kézműves tábor, melyet idén is Zsadányi Zsolt tanár bácsi vezetett. A tábori élet mindennapjairól is ő mesélt.
(A fotó nagyobb méretben megtekinthető ITT!)

IBRÁNYI ÚSZÓSIKEREK

Július elején Fehérgyarmaton, a megyei "B" kategóriás úszóversenyen vett részt az általános iskolás diákokból álló úszóválogatott, melynek tagjai kitűnő eredményeket értek el.

SZIGLIGETI TÁBOR

Felkerültek a honlapunkra a szigligeti tábor képei! A közel száz kép megtekinthető a Fotóalbumban.
(A megjelenítéshez Adobe Flash Player szükséges, mely letölthető ITT.)

CSILLAG SZÜLETIK 2.

Idén az Ibrányi László Művelődési Központban rendezték a helyi Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola Csillag születik 2. elnevezésű tehetségkutató versenyének döntőjét 2010. június 4-én.

A 2009/2010 TANÉV RISZ VERSENYEINEK ÖSSZESÍTÉSE

Ebben a tanévben tizennyolc iskola tanulói mérték össze tudásukat és ügyességüket, s az eredmények alapján elkészült a 2009/2010 tanév RISZ versenyeinek összesítése és kiértékelése.

RAJZPÁLYAZATI FELHÍVÁS

A Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás rajzpályázatot hirdet az Árpád Fejedelem Általános Iskola ibrányi intézményeibe járó iskolás és óvodás gyermekek számára "Én hogyan óvom a környezetemet?" címmel.

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK!

Hagyományainkhoz híven a 2009/2010-es tanévben is ünnepélyes keretek között köszöntöttük azokat a diákokat és pedagógusokat, akik versenyeredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét. Ők az ILMK színháztermében június 9-én megtartott Fogadáson vehették át ajándékaikat.
(A díjazottakról gyerekekről készült kép megtekinthető ITT!)

MIRE FELNÖVÖK

Ezzel a címmel írt ki pályázatot a Városépítők Köre Egyesület, Román István országgyűlési képviselő jóvoltából az 5.-8. évfolyamos diákok számára. 2010. június 3-án hirdettünk eredményt az iskolai könyvtárban.

JÚNIUSI PROGRAM

Év végi programjaink közül kiemelkedik a Fogadás, ahol a versenyek
győzteseit és tanáraikat ünnepeljük. A nyolcadikosok szóbeli záróvizsgáját
követően elérkezik a ballagás ideje, s június 17-én bizonyítványosztással
zárul a 2009/2010-es tanév. Addigra minden táblára felkerül a varázsszó:
VAKÁCIÓ!

VÁROSI GYERMEKNAP

9:00-tól 12:00-ig: Úszóverseny az Uszodában
13:00-tól 18:00-ig Rendezvény az I.L.M.K. udvarában

AVON GYERMEKBOLYGÓ

Információink szerint az első két forduló (6-7 kampány) után Ibrány város az adott kategóriában az 1. helyen áll.

Hírek archívuma
 
...:::Info:::...
Minden jog fenntartva! 2004. Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola Ibrány
A honlappal kapcsolatos bármiféle probléma esetén kérjük
lépjen kapcsolatba a webmesterrel:
Levél a webmesternek
 
Készült az Országos Oktatási Integrációs Hálózat támogatásával.

 

MESEJÁTÉK
2010.09.30. 10:00

A kisgömböc c. mesejáték a Kincses Színház előadásában a népmese napja, Benedek Elek születésnapja alkalmából.

Helyszín: Ibrányi László Művelődési Központ, színházterem
Ideje: 2010. szeptember 30. csütörtök - 10:00


Minden jog fenntartva! 2004. Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola
Új Magyarország Fejlesztési Terv A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
www.nfu.hu www.vati.hu

Tovább a projekt adatlapjára>>